Egy időben egy területfejlesztési projekt menedzsere voltam, s mint ilyen Európa több városába utaztam. Egyik szolgálati utamon eljött velem a főnököm is, aki akkor 27 éves volt. Én 16 évvel voltam nála idősebb. Főnökömet az egyszerűség kedvéért nevezzük Balázsnak.

Az udvarias beszállást intéző repülőtéri alkalmazott

Lisszabonban a repülőtéri alkalmazott elkérte e jegyeinket és megkérdezte tőlem, hogy egy középső székre vagy az ablak mellé szeretnék-e ülni. Ebből kiderült számomra, hogy 3 ülés lesz a sorban. Ebben a helyzetben az ablak melletti tűnt a legjobb választásnak. Balázs arcán némi csalódottságot láttam.

A székek elfoglalása sport tevékenység

Mikor besétáltunk a gépbe, megláttuk, hogy valóban három egymás melletti ülés két belső helyére szólnak a jegyeink. A közlekedő folyosóhoz közeli helyen egy nálam nagyjából 15-20 évvel idősebb hölgy ült, akit magyarul kértem meg, hogy engedjen be, hogy leülhessünk. A hölgy ekkor felállt és főnököm egy szempillantás alatt elfoglalta az ablak melletti ülést. Mit volt, mit tenni, leültem középre.

 

Beszélgetni vagy nem beszélgetni? Ez itt a kérdés…

Az idős hölgynek volt egy kis akcentusa. Ahogy túljutottunk a felszállás izgalmán elkezdett egy cirill betűs imakönyvet olvasni. Kedvem lett volna megszólítani, de arra gondoltam, hogy ha elkezdünk beszélgetni, akkor hazáig 3 órán át tart majd a diskurzus, én pedig fáradt vagyok ehhez. Aztán valahogy úgy adódott, hogy fél óra csönd után elkezdetünk beszélgetni.

Kiderült, hogy miért beszél egy orosz nő ilyen jól magyarul

Útitársam elmesélte, hogy Moszkvában volt színházi rendező, majd megismerkedett egy kárpátaljai német nevet viselő, magyar ajkú és szívű ötvösművésszel és Budapestre költöztek. Itt is rendez. Egy orosznyelvű amatőr színházat vezet, és komoly műveket játszanak. Beszéltünk még a Bűn és bűnhődésről, a Távolban egy fehér vitorláról, költőkről, az afganisztáni háborúról és az unokájáról.

Végül elmondtam, hogy írtam egy színdarabot, átküldhetem-e neki e-mailben. Azt válaszolta, hogy igen, érdekli a darab. Ez csütörtök este volt. Nem fárasztott el a beszélgetés. Másnap reggel átküldtem neki a tragédiát, amit korábban írtam.

Amikor csörög a telefon

Szombat reggel csörgött a mobilom. Kinek ilyen fontos? Fölvettem. Egy magyarul formailag szinte hibátlanul beszélő hölgy volt. Mondta, hogy ő a budapesti orosz színház egyik munkatársa. Elő akarják adni a darabot. Megengedem-e, fizetni nem tudnak. Gondolkozás nélkül mondtam, hogy igen.

A fordítás diszkrét ára

Mégsem adták elő a darabomat. Azt mondták, hogy ők nem tudják kifizetni a fordítást, kifizetném-e én. Sajnos, nem ment. Így maradt az ábrándok és a felhők között a nagy lehetőségem. Nem baj. Egy dolgot ugyanis megtudtam: kortárs drámaíró vagyok.