Sokszor vetődik fel a kérdés, hogy kell-e, hogy a költő jó erkölcsű, következetes, hiteles ember legyen vagy elég, ha szépeket ír. Nos, ez a kérdés a modern ember kérdése. A középkor első 500 évében, ha valaki a nyilvános térben megszólalt, hiteles embernek kellett lennie. Nem tehette meg, hogy vizet prédikáljon és bort igyon.

A helyzet a 20. században

A 20. század magyar költői között többen voltak, akik magas értékekről beszéltek gyönyörűen, de életükben bűnt bűnre halmoztak. Szokták erre mondani, hogy Villon is zseni volt, de bűnei sorában még egy gyilkosság is van. Azért is föl szokták ezt hozni érvként, hogy rámutassanak, hogy az általam vizsgált jelenség nem 20. századi. Ez igaz. Ezért írtam a bevezetőben, hogy Európának nagyjából 500 olyan éve volt, amikor számított, hogy egy alkotás szerzőjének milyen élete van.

A vers nem prédikáció

Aki azt mondja, hogy egyáltalán nem számít egy költemény minőségének megállapításánál, hogy a benne kimondva vagy ki nem mondva meglevő értékeket a költő maga tiszteletben tartja-e, valamennyire igaza van. De azért mégis jó, hogy a "Szózatot" nem egy emigráns magyar írta és hogy Kölcsey Ferenc hitt Istenben.