Hogyan születik egy vers? Weöres Sándor az egyetemi szakdolgozatában azt írta, hogy először jön egy ritmus, majd ráismerünk, hogy melyik versforma ritmusa és utána erre írunk egy verset.

Bereményi Géza írta Cseh Tamás dalainak a szövegét. Neki eleve adva volt a ritmus, sőt még dallam is. Egy ihletett pillanatban jött egy sor, melyillett a dallamra. Bereményi Géza azt mondta, hogy innen logikus gondolkozással lehet eljutni a szöveg többi részéhez. Hogy ez hogyan zajlik? Paul McCartney megírta.

A nagyok így kezelik álmaikat

Paul McCartney egy helyen leírja, hogy egy éjjel egy verssorral álmodott. A verssor arról szólt, hogy egy nő a templom padlójáról rizsszemeket szed föl. Mi ez a kép? Ki ez a nő? Mi történik vele. Ezeken morfondírozott a Beatles dalszerzője. Aztán rájött, hogy egy esküvő volt a templomban és a hölgy, aki a rizsszemeket szedegeti egy magányos ember, aki soha nem ment férjhez. És ebből a fölismerésből megírta a pop zene eddigi legnagyobb olyan dalát, mely a magányossággal járó fájdalmat érzékelteti.

És én?

Bevallom, velem is hasonló módon bánik az ihlet. Általában elkezdem érezni a versírás idegállapotát. Utána elkezdek ritmikusan gondolkozni. Aztán ez elmúlik, majd sétálás közben visszajön. Végül egy váratlan pillanatban eszembe jut egy sor. Majd a sorban adott téma lehetőségét kibontom. Bemutatok egy esetet.