Egy költő kalandjai

Az ember azt tapasztalja, hogy egyre kevesebb költő ír egymásra rímelő sorokat. Az ember azt is gondolhatja, hogy ez azért van, mert ma nagyon sokan szabadverseket írnak. Pedig a szabadversek nem a rímektől, hanem a követhető ritmusképlettől függetlenítették magukat. Így a rímek elhagyásának története külön jelenség, de kétségtelen, hogy párhuzamos a kötött rtimusképlettől való megszabadulás históriájával.

Mióta írnak szabad verseket?

Van, aki azt tanulta az iskolában, hogy Walt Wittmann az első költő, aki szabad verset írt. Van, aki azt tanulta, hogy a szabad vers születési helye Franciaország, születési ideje pedig a 17. század. Nos, ők úgy vannak, mint ahogy Sztefanovity Zorán hősei: „Bajba kerül, aki jól tanult”. Miért? Azért, mert a szabad vers nagyjából egyidős az írásbeliség kialakulásával. Aki ezt nem hiszi, annak javaslom az Ószövetség tanulmányozását.

Hogyan keletkeznek a rímek?

Furcsa dolog a rímek keletkezéséről írni ebben a posztban, hiszen itt épp a rímek eltűnéséről beszélünk. Jó azonban látni, hogy hogyan keletkeznek a rímek, mert ebből megérthetjük, hogy mostanában miért keletkeznek ritkábban.

A rímet van, amikor csináljuk, van, amikor találjuk. Mit jelent ez? Van olyan eset, amikor a mondanivalónk egyszerűen rímel arra, amit az előző sorban leírtunk. Ilyen volt például, amikor én arra a megállapításra jutottam, hogy az öregedés: közeledés. Tudni illik, ahogy öregszünk, nem az életből megyünk el, hanem a mennyországhoz jutunk közelebb.

 A Beatles első számiban a rímeket Paul és John „csinálta”. Jött valamelyiküknek egy első sor, majd megnézték, hogy milyen szó rímel rá és ahhoz írtak egy második sort. Ezzel a két sorral gyakorlatilag ki is jelölték maguknak a témát, s akkor már tudatosan építkezhettek tovább.

Akkor hová is menekültek a rímek?

Nem nehéz kitalálni. A rímek ma a pop és rock zenében találhatók. Nem esik ez a rímeknek nehezükre, hiszen általában dalokat szoktunk énekelni. Ha a magyar együtteseket hallgatjuk, elégedettek lehetünk. Fantasztikus dalszövegeink vannak. Ha most példákat írnék, valakit biztos kihagynék belőle, aki nagyon fontos, mert a sor olyan hosszú, hogy óhatatlanul is elfelejtkeznék egy zseniről. Ezért nem írok listát.

Ha kedves olvasómnak van kedvenc dalszövege, annak megadását egy hozzászólásban örömmel fogadjuk.

Egy időben társaságban gyakran vetették föl azt beszélgetés témájává, hogy ki volt a nagyobb költő: József Attila vagy Ady Endre. Szerintem erre azt kellene válaszolni, hogy Pilinszky János. Miért? Azért, amit fizikából tanultunk: a körtét nem lehet összehasonlítani az almával. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne az embernek kedvenc költője, mert valamiért valakinek a világa közelebb állhat hozzá mint az összes többi költő világa.

Amit a Van Gogh Múzeumban értettem meg

Főiskolás koromban Amszterdamban voltunk cserelátogatáson a csoporttársaimmal. Holland vendéglátóink elvittek bennünket a Van Gogh Múzeumhoz, de a társaság tagjai soknak tartották a belépő díjat és nem akarták megnézni a festményeket. Végül egy csoporttársammal ketten mentünk be. Nagyon nagy élmény volt. Beleérezhettem magam egy ember lelkiállapotaiba. A képeket nem kezdtem el "megfejteni". Puszta szemlélésük adott egy érzést.

Így lehet ez azokkal is, akiknek van kedvenc költőjük. Pusztán egy költői atmoszféra ragadja őket magukkal. Baj ez? Nem, ez jó.

Mit tehet az ember, ha nem vesznek tőle verset? Akkor ingyen adja. De, ha ingyen sem kell? Akkor fizet azért, hogy olvassák. Fáradozik azért, hogy olvassák. Kommunikál azért, hogy olvassák.

A legnagyobb csapda

Az, ha az ember gerilla marketing akciókat végez verseinek terjesztéséhez egy csapdahelyzetbe viszi. Nem az írással fog foglalkozni, hanem azon töri a fejét, hogy hol érhet utol potenciális olvasókat és hogyan veheti rá őket, hogy olvassák, amit írt.

Kamasz koromban találkoztam egy akkor nekem nagyon tetsző verssel. A verset az egyik lámpaoszlopra ragasztotta valaki Bécsben. A vers angol nyelven íródott. Az egyik osztálytársam tépte le az oszlopról és hozta el nekem Budapestre. Azt gondoltam akkor, milyen ötletes versterjesztési forma. Nem éreztem át a költő indulatát, ami energiát adott neki, hogy gerillaként harcoljon az olvasók figyelméért.

Főiskolás koromban jártam Stradfordban. Ott egy másik gerilla marketing akcióval találkoztam. Egy fiatal költő az aszfaltozott járdára írta föl krétával a verseit. Hátha…

Mindez érdekesnek tűnt. Most, hogy tegnap én is gerilla akcióban voltam látom, hogy mennyi energiát emészt föl a versek terjesztése. Azért tervemet végigvittem és itt röviden leírom, hogy hogyan.

SMS-vers újrahasznosítása

Egy nyomdával készítettem 10X10 könyvjelzőt. 10 sms-versemet nyomtattam ki elég jó minőségű, könyvjelzőnek megfelelő papírra. A könyvjelzőket szépen ki is vágták méretre.

Kifizettem a tördelés és nyomtatás árát és elvittem a könyvjelzőket egy antikváriumba. A tulajdonos nagyon gyorsan megértette, hogy mit akarok. Örömmel vette át a könyvjelzőket. A könyvjelzőn nincs rólam adat, csak a Twitteren használt nevem.

Nem tudom hány verset olvasott Noam Chomsky. Mivel kiváló oktatásban részesült, angol és amerikai költőktől biztos több művet ismert meg mint én. De hogy jön ide egy amerikai filozófus? Mit akarok mondani a versekről a formális nyelvekkel kapcsolatban? Egy nagyon egyszerű dolgot. Azt, hogy hiába vannak formális nyelvek, melyek létezésüket Noam Chomsky-nak köszönehetik, műfordítók nélkül nem lehet verseket egyik nyelvről a másikra átültetni. De haladjunk kicsit lassabban!

Chomsky leghíresebb gondolata a gyakorlatban megbukott

Chomsky legismertebb állítása, hogy létezik az ún. univerzális gramatika. A mi szempontunkból fontos gondolat, hogy Chomsky azt állítja, hogy minden emberi nyelv mögött ugyanaz a szimbólummanaipuláló rendszer húzódik meg. Ezt úgy festette le egy képben, hogy ha a földre jönne egy marslakó, akkor számára csak egy emberi nyelv létezne.

Chomsky megpróbálta a minden nyelvben levő elemeket beazonosítani. Az ő fő műve az univerzális gramatika leírása. És itt érkezünk meg a formális nyelvekhez.

A formális nyelvek

A formális nyelvek olyan számítógép programozási nyelvek, amelyeket azért találtak ki, hogy szövegeket fordítsanak velük egyik nyelvről a másikra. Ehhez alapul az univerzális gramatika kategóriáit és logikáját használták. Nem arattak nagy sikert. Már az is mutatja, hogy kudarcos vállalkozás a számítógépes fordítás, hogy több formális nyelv is van.

Sokszor vetődik fel a kérdés, hogy kell-e, hogy a költő jó erkölcsű, következetes, hiteles ember legyen vagy elég, ha szépeket ír. Nos, ez a kérdés a modern ember kérdése. A középkor első 500 évében, ha valaki a nyilvános térben megszólalt, hiteles embernek kellett lennie. Nem tehette meg, hogy vizet prédikáljon és bort igyon.

A helyzet a 20. században

A 20. század magyar költői között többen voltak, akik magas értékekről beszéltek gyönyörűen, de életükben bűnt bűnre halmoztak. Szokták erre mondani, hogy Villon is zseni volt, de bűnei sorában még egy gyilkosság is van. Azért is föl szokták ezt hozni érvként, hogy rámutassanak, hogy az általam vizsgált jelenség nem 20. századi. Ez igaz. Ezért írtam a bevezetőben, hogy Európának nagyjából 500 olyan éve volt, amikor számított, hogy egy alkotás szerzőjének milyen élete van.

A vers nem prédikáció

Aki azt mondja, hogy egyáltalán nem számít egy költemény minőségének megállapításánál, hogy a benne kimondva vagy ki nem mondva meglevő értékeket a költő maga tiszteletben tartja-e, valamennyire igaza van. De azért mégis jó, hogy a "Szózatot" nem egy emigráns magyar írta és hogy Kölcsey Ferenc hitt Istenben.